Ősi időkre emlékszik minden platán a szigetünkön.
Források sokasága fakadt, hol gombamódra bújtak ki a platánok, hogy az eget érintsék. Emberek találtak ott szomjoltó hideg patakvizet.
Vigasztalódtak, ettek, ittak, szerelmesen évődtek hatalmas tereket betöltő hűs árnya alatt.
Toll, mi ezen eseményeket történetbe fogja, nem akadt. Ha kipróbálod, hogy elüldögélsz ott, a kabóca hangos zenei koncertje adja hozzá a százéves igaz meséket.
A szigetünk platánjai ezer arcúak. Nevük is sok. Amiról én mesélek, az a Patkó sziget őrző platánja.
Az öreg platán ott áll, mintha az öböl örök őre lenne, gyökereiben több száz év titkait hordozva. Ha a kérgének ráncai beszélni tudnának, története úgy bontakozna ki, mint egy élő mese. A gyökerei tegnapja, az évszázadok suttogása.
Az első magja a földbe kerülve a források kristálytiszta vizeiből született, amikor a sziget még érintetlen és vad volt. Odvaiban fiatal korában fáradt vándorokat, szomjas átutazókat és szerelmespárokat fogadott be, akik esküket véstek a törzsébe.
Évszázadokon át egyetlen panasza az volt, hogy nem volt toll, amellyel leírhatták volna történetét, egyetlen társaságát a kabóca szüntelen éneke jelentette.
Érezte a szirtaki és a tsifteteli lépéseinek rezgéseit, miközben generációk táncoltak árnyas lombja alatt az asztalokon.
A falunk gyóntatója is lett, hiszen aki elhalad mellette, egy titkos kívánságot hagy a mély odvában, tudva, hogy a platán mindig a leveleinek susogásával válaszol.
Égig érő magasságából az öreg platán továbbra is az út kanyarja túloldalára tekint, oda, ahol a kis patkós Gramvousa sziget elvarázsolja a tekintetet, emlékeztetve mindenkit arra, hogy az emberek jönnek-mennek, de az ünnepség az árnyéka alatt mindig élni fog.
Az öblünktől három km távolságra van az út szélén egy platán erdő. Ott áll ez a fa.
Egy kanyar után a mélyben Gramvussza szemet igéző patkó formájú szigete.
Itt kezdtük mi valamikor.
Ettünk, ittunk, asztalon táncoltunk.
Kostas, a taverna tulajdonosa, apáról fiúra szállva ismeri a nyárson sütés mesterségét, mindent készít.
Nyárson az egész kecske.
Csirke.
Sertés.
A sercegő illatos szaft, a héjában sült krumpli a gigantikus adagokhoz.
A hét több napján, késő este idecsábul a görög. De lehet bárki. Fontos, táncos kedve legyen.
Mi más szépet írhatnék még neked a Platán taverna mai történetéhez?
A platánfák alatt uralkodó hangulat egy soha el nem múló varázslatot hordoz magában, összekötve a tegnapot a mával egy végtelen ünnepen.
Az új emlékek születésének kezdete van itt.
A társaság összegyűlik az asztal körül, és nevetések visszhangzanak a platánfák sűrű lombjai alatt. Kostas sütögetésének illata betölti a levegőt, míg a helyi bor bőségesen folyik.
A buzuki első hangjai felpezsdítik a társaságot, a szirtaki lépései megkezdődnek, és az első merészebbek feltáncolnak az asztalokra.
A 20 évvel ezelőtti hagyomány folytatódik.
Kostas fia ma is pontosan ugyanazzal a mesteri ügyességgel forgatja a nyársat, így az ízek az idő múlásával sem változnak. A helyiek és az utazók kart karba öltve fonódnak, bizonyítva, hogy a jókedvnek nincs kora és nemzetisége.
A kabócák recsegésének hangját a zenekar és énekese veszi át. Éjszakai kilátás nyílik a hold világította tengeren az álomszerű Gramvousára. Emlékeztet arra, hogy egyes helyek örökre élnek majd az emlékezetetekben.
Van e még valaki itt velünk közületek, kik az első táncot ott jártuk szerelmetes párom által vezetve?
/A képek délutáni ebédünk során készültek. Nem lévén velünk immár senki, hogy egy estét ott újra átéljünk./
