A szigetünk rendkívül fontos szerepet tölt be geológiai, ökológiai szempontból. Hatalmas kincsekkel rendelkezik egykori vulkáni tevékenységű hegyei által. A világon egyedüli tisztaságú hófehér márványát már mindenki ismeri, aki fürdött itt. Az Ypszarió hegy 1204 méter magas csúcsát és annak vidékét is sokan gyalogtúrával vagy jeep kirándulással meghódítottátok.

Mi az, amit eddig csak körbejárva ismertettünk, a valós értékének felfedése nélkül?

Ismeritek úgy, hogy Golden beach. Eddig ismertettük különleges finomságú hófehér márványporos parti szegélyét és különleges tisztaságú kristálykék vizét. Akik az én vendégkörömbe tartoznak, így említik: Aranypart. Panagia és Potámia hegyi falvak – Skála – azaz kikötő-, tengerparti üdülőközpontja részeként fedezték fel és szerették meg. A nyári tömegben, amely elenyésző ahhoz képest, mennyi embert tud ez a három és fél km széles, sekély, meleg vizű öböl fogadni, én is elfelejtem ennek az öbölnek azt a csodáját, mely szintén világelső rangjára emelte az öblünket. Nem keresek én sem mást, mint hol tudok gyorsan a vízbe menni és élvezni a kristálytiszta kékség selymes simogatását. A vízből visszatekintek a hatalmas buja zöld hegyre. Nyáron ennyit jelent az Aranypart nekem is. Majd jön a többi 9 hónap. Igen, 9 hónapig lehet látni és élvezni ennek az öbölnek a legnagyobb kincsét. Mi is az? A " Καραγκιόζης βάλτος"- Karagiozis váltos - Karagiozis mocsár.

A neveket meg kell magyaráznom felétek. Elsőként : ki volt Karagiozis? Az első görög báb- és árnyjáték történeti autentikus árnyszínházi figurája az 1800-as évekből. Görögországban Karagiozis népi hősként a szegény, elszegényedett, de tiszta szívével és őszinteségével, majd furmányosságával olykor igen nevetséges görögöt képviseli a gonosz török megszállás környezetében. Egy kunyhóban lakik (Karagiozis kunyhója), mezítláb jár és a vezír szerájával (palotájával) szemben lakik.

Egy másik közelmúltbeli elnevezése ennek az öbölnek a Pera kambos. Völgyön túli.

Az 1967-1974-es évek között mi volt itt? Az öblünkbe az Ypszarió hegyről jött egy folyó. Ez

Amiről olykor mesélek nektek. Görögország geográfiai térképei sok-sok évezredre visszatekintve.
Nagyon sok írásunk van fent. Meséimbe megpróbálom beleszőni az itt leírtakat, melyről én oly sok filmet látok. Utalok ezekre sokszor, majd látom csudálkozó szemeitek. Néha talán gondoljátok azt is, Ági görög túlzásai. Nem. Most találtam ezeket a tényeket szépen, röviden összefoglalva. Ez alapján érthetitek, miért van egy szigeten, tónál, folyónál sok sok régészeti lelet. Az én történéseim is igazolva vannak, ha ezeket megnézitek.

Az első térkép azt mutatja, hogy milyenek voltak a Kikládok szigetei 20 000 évvel ezelőtt.
A gleccserek Európában még nem olvadtak el, és az Égei-tenger tengerszintje 125-150 méterrel alacsonyabb volt.
A Kikládok központi része szárazföldi tömeg volt.
Amorgos szigete, ahogy ma is, egy sziget volt (tehát Amorgara).
Gramvousa és Antikeria-Kero között keskeny csatorna volt.
Azt, hogy Amorgos egy sziget volt, ma onnan értjük meg, hogy nincsenek benne mérgező kígyók, vagyis viperák, mint Naxos és Heraklia szigeteken, mert a kígyók nem úsznak és egy helyben maradnak.
Egy másik elem az endemikus növények (csak egy bizonyos helyen élő, bennszülött növény- vagy állatfajok).
Amorgosnak 28 endemikus növénye van, a szomszédos és nagyobb Naxosban pedig 16 található.
A növények általában a szigeteken válnak endemikussá, mivel a szigetek elszigeteltek, és a növények alkalmazkodnak környezetükhöz.
A hegyek alpesi övezetében ugyancsak szigetszerű környezetben zajlik a folyamat.
Kréta - amely mindig is sziget volt - növényeinek körülbelül 1/3-a endemikus.

A szigetünk rejtett csodáiból tárok fel újra felétek.

Én épp 22 éve, 2002-ben csöppentem ide a szigetre és ebbe a faluba. Potámia falujába.

Kréta szigete után, nem hittem, hogy tud valaki felém olyat, mely azonos mély érzésekkel tud rám hatni. Soha ne mond soha! Eszembe jut Attila. A Ferenciek tere. Üzletet szerettem volna otthon nyitni. Budapestről repültem Thesszalonikibe. Kréta volt az útirányom. A reptéren átszálláson gondolkozva, gondoltam teszek egy huszár kanyart. Hirtelen megindulásból a további repülőjárat helyett a Kavala város felé tartó buszra ültem fel. Október lehetett. Annak a vége. Nagy képű, voltam, alázat nélkül. Gondoltam, kibérelek egy jeepet, és letudom azt a 100 km körkerületű Thassos szigetet, 3 nap alatt. Mit nekem a 2500 méter magas Ida hegy után Thassos 1200 magas dombocskája. A meglepetés Kavalában ért. Nem ilyen volt semmi abban az időben. Akkor még hal piac volt a kikötőben, hol megállt az autóbusz. Büdös hal illat a parti sétám idején. De a panoráma? A vár, mi egy ormon csúcsosodott. Szemközt a hatalmas zöld sziget. Itt kis üzletek, sikátorok. Imádom a réz, ezüst, bronz edényeket. Egy réz bagoly rám huhukolt. Éreztem egy kis török hatást is. A kikötő? Az is másmilyen volt. Akkor még volt delfin hajó is. Néztem a kompot. Nem, delfinre ültem. Onnan egy óra alatt repített Limenasba. Kérdezték oda felszállva a hajósok, ki vagyok. Mondtam: magyar. Hosszú, kézi szövésű régi úri utazási ruhát viseltem. Mély király kék, arany szövésű kis mintákkal. A testvérem, Éva szerezte be ezen különleges egyedi ruhadarabokat. Eltűnni, feltűnni, mindig szerettem. Jól képviselt ez a ruha. Idegen voltam. Szándékos volt ez az miatt, mert idegen helyre, idegen kultúra, idegen szokások, zárt ember csoport várt itt. Tudtam ezt. Az első megjelenés fontos. A görög népet hiába egyesítették, mindenhol őrzi saját régi jegyeit. Ennek meghódítása, az elismerés felé mindig nagy stratégiát követel. Az enyém, a csendes feltűnés volt. A delfin hajón, annak ellenére, hogy nem szerettem volna ott sokat beszélgetni, a személyzet jól felmért. Majd jött a buszmegálló. Az sem ott volt, hol most van. Minike központi rész volt akkor, hatalmas élettel. Várakozni kellett a buszra, mi Potámiába vitt. Beszélgetés ott is. Az autóbérlés, és szállás bérlés után érdeklődtem. Hiába. Nem volt más választásom, jött a fél órás út Potámia faluba. Panagia előtti út is lenyűgözött. Panagia faluján keresztül menve szívem összeszorult. Istenem, ez az ország kifogyhatatlan a szépségeivel, mivel ezt az országot elhalmozta. Majd közeledve Potámia falu felé, kérdeztem a sofőrt. Mi ez a falu, amit látok a zöldbe fulladva. Természetes, hogy csak idegenvezetői helyre ültem. A sofőr mellé. A tízen év alatt ez számomra oly megszokott volt. Onnan teljes panoráma az út a szakadék széle, az óriáshegyek, a végtelen tenger felé.